A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján megemlékeztünk a Dunakesziről és az Alagról elhurcoltakról. 

Az elmondott beszédemet, alább teljes egészében közlöm, és egyben megköszönöm Szerdócz J Ervin újpesti rabbinak a közreműködést, és a megemlékezőknek, hogy eljöttek az emlékfa ültetésre, és elhelyezték az emlékezet követit köréje. Mostmár van hely Dunakeszin is, ahol leróhatjuk kegyeletünket az áldozatok emlékére. 

Az eseményről beszámolt a dunakeszi-hirhatar.hu , és az alábbi összefoglalót közölte:

A tejes beszédem az alábbi volt: 

Kedves emlékezők, kedves barátaim!

Azért vagyunk most itt, hogy lerójuk kegyeletünket a Dunakesziről és Alagról haláltáborokba elhurcolt honfitársaink előtt. Azért itt, a valamikori csendőrlaktanya udvarán, ahonnan útra indították őket, mert nincs más hely, ahol megemlékezhetnénk róluk: valaha volt zsinagógájuk helyén most lakóházak állnak, temetőjük helyén pedig a valamikori házgyár. Gondolhatják úgy, ahogy körülnéznek, hogy ez a hely jelenlegi állapotában, méltatlan a megemlékezésre. Ma talán meg az, de hamarosan az épület és a telek a város tulajdonába fog kerülni, és a felújítása után közösségi célokat fog szolgálni, így a mai megemlékezésünk, és a faültetés 71 évvel a rémtettek után csak az első lépése a méltó emlékhely kialakításának. 

Idézzük fel hát azt a borzalmas tavaszt, mely az addigi jogfosztások hosszú éveit követően, a megsemmisítésükbe torkollott.

Magyarország 1944 áprilisa 

A Horty Miklós Kormányzó által kinevezett, és támogatott  Sztójay-kormány nagyszámú megkülönböztető és jogfosztó rendeletet fogadott el a "zsidónak tekintendő" magyar állampolgárokkal szemben és megkezdődött a jogszabályi úton történő teljes elkülönítése azon szerencsések közül, akiket nem tekintettek zsidónak . A kormány elrendelte számukra a sárga csillag viselését, vagyonukat elkobozták, állásaikat felmondták. A 825 000 magyar zsidónak megtiltották az utazást, lakókörzetüket nem hagyhatták el. Ekkor adta ki Baky László belügyi államtitkár bizalmas rendeletét, amely a deportálást megelőző intézkedéssor eleme volt. "A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidóépületekben, illetve gettókban nyer elhelyezést."

Dunakeszi, Alagi zsidó lakosság deportálásnak kronologikus története.

1944 Április 4-én kora reggeli személy-vonattal érkező nyomozótiszt átadta Farkas Sándor alagi csendőrparancsnoknak a Nyomozati Értesítő hivatalos számát.

„……Őrsök figyelem!

Utasítsa a zsidó közösségi szervezeteket, hogy az összes zsidó személyekről, családtagjaikkal együtt névjegyzéket állítsanak össze négy példányban, lakhelyük és lakásaik feltüntetésével, s azokat azonnal a polgármesternek, illetve a községi elöljáróságnak adja át:

A polgármester, illetve a községi elöljáróságok a névjegyzék egy példányát az elsőfokú rendőrhatóságnak, a másik példányát a csendőrparancsnoknak, harmadik példányát pedig legkésőbb folyó hó 8-ig a magyar kir. Belügyminiszter Úrnak címezve, adják postára. A névjegyzékben a felsoroltak anya nevét is tüntesse fel. Budapest, 1944 április 4 …..” 

1944. április 5-től kötelező a sárga csillag viselése. „…Minden hat évesnél idősebb zsidó személy 10x10 cm nagyságú, posztóból, selyemből vagy bársonyból készített hatágú kanári-sárga csillagot viseljen ruhájának ball mellrészére varrva……."  Az őrsparancsnok azonnal értesítette Závodszky Géza főjegyzőt, hogy az 1941. január 31-i országos nép-számlálás adatait juttassa el hozzá ( ezen Dunakeszin 147-en, Alagon 35-en vallották magukat izraelitáknak).

1944. április 27-i rendelet a tízezernél kisebb községek lakóit más községekbe vagy városokba átköltöztetéséről döntött.

1944. Május 12 A Dunakeszi - Alagi zsidók ideiglenes gettóját Vácon (  2-sz főút, Altmann utca, Kisvác, Széchenyi utca által határolt területen.) jelölik ki. 

1944. május 22-én reggel öt órától a váci járás 20 községéből 623 polgár begyűjtését kezdték meg.

1944 május 23-án elkezdődnek a "begyűjtések" a csendőrségre Dunakeszin és Alagon is. A bejárati ajtótól jobbra és balra nyíló irodákban, tanácsteremben, széntároló pincében, fáskamrában és kocsiszínben két napig csendőrök őrzik a begyűjtötteket. A kimerültségtől padlón fekvő felnőtt- és gyermek foglyok batyujukat innen már nem vihetik tovább. Sokakat a csendőrség melletti kiserdőbe szabad ég alatt "táboroztatnak", amíg Vácra nem szállítják őket. ( 1944 Május 25-én.)

1944 június 27-28-án vagonírozzák be a váci gettóban összegyűjtött mintegy 2000 személyt. Innen a Monori gyűjtőtáborba viszik, majd onnan Július 7-én Auschwitz-Birkenauba.

1944 július 8-9 –án ékeznek meg zsidórámpára. Az út folyamán a nyári hőségben gyakori a szívinfarktus és a légzőszervi betegek fulladásos halála. Sokan halnak meg a zsúfolt vagonokban, de a holttestek együtt maradnak az élőkkel. A vagonajtók kinyitása után a férfiaknak és nőknek külön-külön ötös sorokba kell rendeződniük. A nyilvánvalóan munkaképteleneket, az öregeket és a gyerekeket azonnal félreállítják. Nem egyértelmű esetben az orvos az életkor, a foglalkozás és az esetleges betegségek iránt érdeklődik. A szelekció során a németek határozottan lépnek fel, kerülnek minden feltűnést, vitát, általában nyoma sincs erőszaknak, az ugyanis (az egyébként teljesen reménytelen) ellenállást válthatna ki, és akadályozhatná az egész folyamat gyors, zökkenőmentes lebonyolítását. A transzportok átlag 20-25-30 százalékát találják munkaképesnek. A többiek, az öregek, gyerekek, asszonyok és férfiak, betegek és gyengék hosszú menetben indulnak a rámpa végének két oldalán álló ártatlan külsejű, nagy kéményes épületek felé. A rámpa szélén teherautók állnak, amelyeken megtévesztésül vöröskereszt látható. Ezekre szállhatnak a gyengék, fogyatékosok, járóképtelenek. A teherautók némelyikén bádoghordók vannak, rajtuk a címke: Zyklon B.

A Váci gettóból Monoron keresztül internált mintegy 2000 emberből 226-an tértek vissza Auschwitzból. A korábban különböző helyekre elhurcolt munkaszolgálatosok 80%-a vesztette életét.

Ma, Április 16-án rájuk emlékezünk, elfeledett egykori szomszédjainkra. Ezen a helyen, a volt csendőrlaktanya kertjében elültetünk egy fát, és elhelyezzük köré az emlékezet köveit.

Mert el kell mesélni az új generációknak, hogy mi történt. Kertelés nélkül, őszintén, a holokauszt borzalmait, emberek millióinak megsemmisítését.  Mert soha többé nem lehet soá.

Ez, a mi felelősségünk!