Megkérdeztem a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t. Válaszoltak. Nem merem azt állítani, hogy most már értem..
Tegnap jött a jó hír, végre kiírták az M2 Budapest-Vác közötti szakasz bővítésére vonatkozó kivitelezői közbeszerzést. Ha minden jól megy ezután, akkor elképzelhető hogy 2018 vége felé már Vácig 2*2 sávon közlekedhetünk. Az itt élőknek nem kell mondani, hogy milyen fontos fejlesztés ez, hiszen alig akad olyan hónap, amikor ne jönne egy-egy rémisztő hír súlyos, olykor tragikus balesetekről.
A jó hírhez térkép is dukált, ahol a meglévő, és tervezett csomópontokat jelölték. Dunakeszinél ebből csak egy van ma, a temetőnél. Ezért is örültem, hogy Vác felé a Kossuth utca folytatásaként is láttam egyet megjelölve a térképen. Az M2-es átadása óta ugyanis benépesült Dunakeszi-Alag ezen része is, és a Toldi-Dombliget, Tóváros és a régebbi Alagi részen lakóknak nagy könnyebbséget jelenthetne ez a csomópont, egyben tehermentesíthetné a már meglévőt. Az zavart kissé, hogy a térképen félcsomópontként lett megjelölve. Nem értettem hogy ez mit jelent, hát írtam egy levelet a NIF-nek. Nem merem azt állítani, hogy most már értem, de közzéteszem a levelet, hátha más érti, és egyben kérem hogy akinek világos ez a válasz küldjön nekem emailt a h pont radnoti kukac gmail pont comra. Köszönöm.
Tisztelt NIF Zrt.!
Tegnap Örömmel olvastam, hogy Kiírták az M2 Budapest-Vác közötti szakasz bővítésére vonatkozó kivitelezői közbeszerzést. Azt hiszem a legtöbb környékben lakó nevében mondhatom, nagyon várjuk már a beruházás megvalósulását.
A facebook poszt mellett egy térkép lett csatolva, ahol a 24+ 503-as jelzésnél "félcsomópont" megjelölés olvasható.
Kérem írják le, hogy ez alatt mit kell érteni?
Üdvözlettel:
Radnóti Henrik
Dunakeszi lakos
Válasz:
Kedves Radnóti Henrik!
A félcsomópont a 21101 j. út Budapest irányú kapcsolatainak kiépítését jelenti. Azaz a bővítés után Dunakeszi vagy Fót felől haladva a 21101-en a főváros felé tud majd tovább haladni. Vác felé a most is üzemelő csomóponton tud felhajtani az M2-re (MOL kút mellett). Budapest irányából le lehet hajtani a 21101-re, de Vác felől nem.