Radnóti Henrik

Önkormányzati Képviselő

Nyílt levél Eich László Úrnak Dunakeszi Város Tankerületi igazgatójának

2015. augusztus 31. 13:58 - Radnóti Henrik

fp_mennie.jpgTisztelt Igazgató Úr!

 

A helyi online sajtóban már több cikk is foglalkozott a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában kialakult helyzettel. Ezekből kiderül nincs minden rendben az intézményt irányító Farkas Pál igazgató úrral.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közreadott és a Dunakeszi Hírhatárban publikált dokumentumokból kiderül, hogy Farkas Pál nem rendelkezik azokkal a szükséges végezettségekkel, amelyek elegendőek lennének ahhoz, hogy városunk művészeti iskoláját igazgatóként vezesse, sőt az intézményben – az EMMI által kiadott dokumentumok szerint - órát sem tarthatna.
Az elmúlt napokban látott napvilágot az a hír, hogy a város által többszörösen kitűntetett és elismert pedagógusát Farkas Pál a tanév kezdete előtt néhány nappal indokolás nélkül email-ben elbocsájtotta.
Ezzel a lépéssel tovább rombolva az intézmény hírnevét. Az iskola évtizedekre visszanyúló hagyományaiban ejtett egy újabb csorbát. Gyermekek, szülők, pedagógusok és művészetkedvelők állnak tanácstalanul, hogy ilyet Dunakeszin meg lehet csinálni.

 

Tisztelt Eich László!


Ön, mint a KLIK tankerületi igazgatója felelős a tankerületben működő oktatási intézmények szakmai munkájáért. Ön, mint a KLIK tankerületi igazgatója munkáltatója a pedagógusoknak, munkáltatója az elbocsájtott színjátszó csoportot vezető pedagógusnak is.
Azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy ha igazak az EMMI állításai, hogy Farkas Pál végzettsége nem elégséges sem a Farkas Ferenc AMI vezetéséhez, sem ahhoz, hogy gyermekeket az intézményben tanítson akkor az igazgató úr azonnali visszahívását kezdeményezze.
Ha igazak az EMMI állításai, akkor arra kérnénk, hogy az új igazgató kinevezéséig kiemelt ügyként kezelje az iskola működését és Farkas Pál visszahívásáig – ha erre lehetősége van, függessze fel igazgatói megbízásából.


Kérjük Önt, mint a KLIK tankerületi igazgatóját és a pedagógusok munkáltatóját, hogy az elbocsájtott színjátszó csoportot vezető pedagógust helyezze vissza az állásába és minden segítséget adjon meg neki, hogy a korábbi magas színvonalú munkáját a jövőben is el tudja végezni.

 

Üdvözlettel:
Lukácsi Bálint, Radnóti Henrik Önkormányzati Képviselők