Radnóti Henrik

Önkormányzati Képviselő

Quaestor botrány. Biztosan nem lesz vesztes a város? Újabb kérdéseket tettem fel az ügyben.

2015. május 12. 09:09 - Radnóti Henrik

questor-mti-n-kovacs-tamas.jpg2015.04.25 -én Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy –több önkormányzat mellett -  Dunakeszi Önkormányzata  is érintett a brókerbotrányként elhíresült, pénzügyi „bedőlésekben”. A pénz befektetésről, és annak körülményeiről a képviselőtestület addig  nem tudott.

Képviselőtársammal, Lukácsi Bálinttal még aznap írásbeli kérdéssel fordultunk Polgármester Úrhoz, és a Jegyző Úrhoz. Ide kattintva elolvasható a levelünk.

Azóta nem kaptunk választ, de még aznap a városvezetés kiadott egy közleményt , majd az április 30-i testületi ülésen napirendi pontként szerepelt egy polgármesteri beszámoló is, mely tartalmát tekintve szinte megegyezik a közleménnyel. 

A mi, érdemi kérdéseinkre azonban nem adtak választ. Időközben megkaptuk a szerződéseket, melyekből kiderült, hogy  nem egyszerű állampapírt vétel történt, hanem tartalmilag két állampapír ügyletbe csomagolva közpénz kölcsönadása egy brókercégnek. 

Ennek fényében az akkori kérdéseinket az alábbiakkal egészítettük ki a mai napon:

- A magyar állampapír jelenleg egy kifejezetten likvid papír, van másodlagos piaca, ahol ezeket a papírokat piaci hozamszinten bármikor értékesíteni lehet.
Kérdés tehát, hogy megvételük  után miért kellett azonnal az eladásra is szerződést kötni?

-  A Polgármester Úr  tájékoztatójában állítja, hogy az értékpapírok megvannak. Ebben az esetben az április 25-én esedékes 19 268 400 Ft  kamatnak meg kellett érkeznie az önkormányzat számlájára! Kérem, másolatban bocsássa rendelkezésemre az erről szóló bizonylatokat.

- A 2015 június 17-én, illetve a 2015 november 27én   lejáró repó ügyletek után a Quaestor kifizeti-e a szerződés szerint az Önkormányzatnak járó 499 486 544 Ft-ot és a 76 930 256 Ft-ot oly módon, hogy azzal az Önkormányzat bankszámláján jóváírva, teljes körűen és korlátozás nélkül rendelkezni fog?

-Vagy ettől eltérő esetben az Önkormányzat hozzájut-e a 481 710 000 Ft névértékű  és a 63 910 000 Ft névértékű, a tájékoztatóban megjelölt azonosítójú államkötvényekből álló értékpapír-csomagjaihoz oly módon, hogy azokat teljes körűen és korlátozás nélkül azonnal el tudja-e transzferálni az Önkormányzat egy másik (lehetőleg biztonságos banki tulajdonosi háttérrel rendelkező értékpapírkereskedőnél vezetett meglévő, vagy ezek után megnyitásra kerülő) értékpapírszámlájára?

Figyelemmel arra, hogy csak ezen két esetben lehet arról beszélni, hogy az Önkormányzatot nem fogja kár érni, kérem tájékoztasson, hogy erre vonatkozóan a felügyeleti biztos, illetve a felszámoló milyen jognyilatkozatott tett és ha igen,  milyen biztosítékokat adott az önkormányzatnak?  Kérem azokat másolatban részemre megküldeni szíveskedjen.

Kérem, jelen kiegészítő adatigénylésemet a korábban levélben feltett kérdésekkel együtt megválaszolni szíveskedjen.

 Üdvözlettel:

Radnóti Henrik

foto: mti

komment
süti beállítások módosítása