Radnóti Henrik

Önkormányzati Képviselő

Levél a MÁV létesítmény üzemeltetőjének, akadálymentesítés ügyében.

2015. május 05. 13:22 - Radnóti Henrik

img_20150505_093855.jpgEgyszerűen bosszant, hogy évek óta látom, ahogy fel-le cipelik a babakocsikat, de semmi nem történik... Ezért gondoltam, most, hogy Rendezett Városért Tanácsnok vagyok, hivatalosan is kezdeményezhetem, hogy történjen végre valami. Bár a MÁV jogosult intézkedni, de úgy vélem, nekem mint választott helyi képviselőnek, kötelességem kezdeményezni a megoldást. Azt hiszem a város, bár nem az ő területe, de úgy is mint állami tulajdon, és legfőképpen úgy mint az itt élő emberek mindennapi életét megkönnyítő dolog, mindent elkövet majd azért, hogy minél előbb legyen ( amúgy nem, egy horribilis beruházást igénylő) akadálymentesítés.

 

 

A levél: 

 

címzett:

MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft.

1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.,

 

Tárgy: Dunakeszi vasúti megállóhelyeinek akadálymentesítése.

Tisztelt Kertész Péter Igazgató Úr!

Egy talán apróságnak tűnő, de a Dunakesziről utazók egy jelentős részének napi gondot okozó problémával fordulok Önhöz, a felvetésen túl a megoldásban is aktív szerepvállalási készséget ajánlva.  Ez pedig nem más mint a városunkban található 4 db vasúti megállóhely ( Alagimajor, Dunakeszi-Alsó, Dunakeszi , Dunakeszi – Gyártelep.)akadálymentesítése.

Ezen a linken ( https://plus.google.com/u/0/photos/107859660651901531529/albums/6145328699018736129?authkey=COuOxJKXn9v4VA ) talál pár képet a mai állapotokról. 

A megállóhelyek aluljárós, felüljárós ( Alagimajor) megközelíthetőségüek, sok lépcsőfokon keresztül. Mint bizonyára ön is tudja Dunakeszire ( hasonlóképpen az agglomeráció többi településéhez.) az utóbbi időben rengeteg fiatal család költözött. Sokan használják tehát az elővárosi vasutat, babakocsival. Örvendetes, hogy az új FIRT vonatok már alacsony padlózatúak, így lényegesen megkönnyítik, mind az idős, mind a mozgássérült, és mind a babakocsival közlekedő kismamák, kispapák dolgát.  Sajnos azonban Dunakeszin a peronokig vezető lépcsökre nem épült ki a közlekedésüket segítendő rámpa. Részben emiatt, részben az emberek fegyelmezetlensége okán sajnos gyakori a halálos baleset (vonatgázolás), és még elképzelni is rossz, hogy a lépcsőhasználat nehézsége miatt gyerekkocsikat tolhatnak át a síneken.

Azt gondolom,  hogy engem mint városi képviselőt,  azzal is megbíztak a rám szavazó emberek, hogy a mindennapi életüket megkönnyítő dolgokban akkor is kezdeményezőként lépjek fel, és keressek megoldást, ha közvetlen ráhatásom nincs a megvalósításra.

Dunakeszi Önkormányzatának minden egyes képviselője,  a 2014-19 időszakra vonatkozó minden, az itt lakó emberek életét megkönnyítő városfejlesztést megtárgyalt, egyetértett vele, és azt nem teszi ki a politikai csatározások kereszttüzébe.  A fenti problémával is rendszeresen fordulnak hozzánk, bár tudható hogy ez vasúti terület, ahol a MÁV jogosult intézkedni.  Tehát bár nem városi hatáskör, de megoldása a városban lakó emberek mindennapjait könnyítené.  

Ezért kérem, hogy egy személyes találkozón egyeztessünk a kérdésben, mit tud a Város tenni azért, hogy könnyen el tudjanak jutni a peronra az idős, mozgássérült és a babakocsival közlekedő lakótársaink.

Segítségét előre is megköszönve, várom válaszát, tisztelettel: 

Radnóti Henrik

 Dunakeszi Önkormányzati Képviselő, Rendezett Városért Tanácsnok

komment
süti beállítások módosítása